Szállásadóját bántalmazta, fenyegette – rendőrkézen a feltételezett elkövető
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/k%C3%A9p2_375.jpg?itok=IHwgbkiK)
A nyomozók őrizetbe vették a jászkiséri férfit és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A nyomozók őrizetbe vették a jászkiséri férfit és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A jászberényi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a helyi férfit, aki azért vitt el egy gépkocsit, hogy hazajusson.
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot abban az ügyben, amelyben egy férfi a meg nem vart maszkok miatt több mint egy millió forintos kárt okozott a megrendelőnek.
Hozzátartozójukat bűnözők tartják fogva, akik csak akkor engedik el, ha fizetnek nekik. A gátlástalan elkövetők ezzel a történettel csaltak ki százezreket két idős asszonytól.
Meztelen gyerekek fotóit gyűjtötte mobilján az a 25 éves férfi, akit a váci rendőrök fogtak el.
Több hajdú-bihari rendőrkapitányság beosztottja is dolgozott egy táskalopás feltételezett elkövetőjének azonosításában. Végül egy orosházi férfi kezén kattant a bilincs.
A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 23 éves helyi férfival szemben folytattak jármű önkényes elvétele és ittas járművezetés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Az egyik tettes műszaki cikkeket és laptopot lopott egy esztergomi szállón lakó férfitól, majd később betört egy dohányboltba. A lopott laptopot egy másik férfi ellopta, aki azt eladta az orgazdának.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 23 éves helyi lakost.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kell felelnie.
A Nagykanizsai rendőrök befejeztek egy kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.
A vízen közlekedők esetében is tilalmazott az alkoholfogyasztás a vezetés megkezdése előtt és alatt.
Egy idős nő terjesztett új pszichoaktív anyagot Szegeden.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhét ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckettedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Lopott és kábítószert is árult egy 50 éves férfi az elmúlt időszakban. A váci rendőrök véget vetettek bűnös ténykedésének.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. augusztus 17-én 08 órától 2024. augusztus 18-án 08 óráig.
Internetes hirdetésekkel csapott be embereket egy Fejér vármegyei férfi. Volt, hogy ugyanazt a dolgot többeknek eladta, másokat pedig azzal hitegetett, hogy nagyon elfoglalt, ezért nem tudja feladni a csomagot, de amint lesz ideje, küldi az árut. A Békéscsabai Rendőrkapitányság vádemelést javasol ellene.
A győri nyomozók a lakosság közreműködését kérik az elkövetők azonosításához.
A veszprémi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 38 éves nő megtalálása érdekében.
Két autó ütközött össze Pakson.