Kerekesszékes nőt fosztott ki
Elfogták a rendőrök azt a nőt, aki kifosztott egy mozgásában korlátozott nőt Sajószentpéteren.
Elfogták a rendőrök azt a nőt, aki kifosztott egy mozgásában korlátozott nőt Sajószentpéteren.
Csalás miatt indult eljárás három biharkeresztesi és egy sarkadi férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A megalapozott gyanú szerint a férfi egy idős nő kezéből tépte ki a szatyrát, majd azzal elszaladt. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A mezőtúri rendőrök rövid időn belül azonosították a mezőtúri testvérpárt, akiket gyanúsítottként kihallgattak.
A tolnai férfi a kerítés alatt átmászva hordta el a tűzifát az udvarból.
Meg sem száradt a festék az oszlopon, amikor a szentendrei járőrök elfogták a két alkoholszagú, művészi hajlamú egyetemistát.
Őrizetbe vették.
Dobozon, egy ház udvarán termesztette, padlásán pedig szárította a kábítószer gyanúját keltő növényeket egy férfi. A házkutatáskor a rendőrök közel 40 kilogramm szárított kendert és 80 élő kendernövényt foglaltak le tőle. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A 34 éves Sz. Pétert kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke meghaladja az ötmillió forintot.
A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt az 58 éves bárnai férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta 75 éves nevelőapját, hogy az sérüléseibe belehalt.
A rendőrség kéri a lakosságot, hogy az átlagosnál nagyobb figyelmet fordítsanak személyes és banki adataik védelmére!
Rutinellenőrzésnek indult, tucatnyi intézkedés lett belőle.
A keszthelyi rendőrök pár perc alatt fogtak el besurranó tolvajokat.
Két jármű ütközött Külsősárd térségében.
A határforgalom ismét zavartalan. Köszönjük az utasok türelmét!
Egy járműszerelvény pótkocsijának rakománya izzik.
Szünetel a vasúti forgalom a Bátaszék-Dombóvár vonalon.
Nyomozás indult a Szegedi Rendőrkapitányságon azzal a férfival szemben, aki kirabolt egy töltőállomást.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
Halálos baleset miatt teljes útlezárás van érvényben Baja térségében.