Két melléképületbe is betörtek
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Foto1.jpg?itok=m92F2PrA)
A gyöngyösi rendőrök egy halmajugrai testvérpárt gyanúsítanak.
A gyöngyösi rendőrök egy halmajugrai testvérpárt gyanúsítanak.
A szolgálati kutya a betörés helyszínétől a gyanúsítottak házáig követte a nyomokat.
A nyomozók rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A tatabányai férfi a gyanú szerint egy helyi dohányboltot rabolt ki. A bíróság elrendelte letartóztatását.
A páros több mint fél millió forintot lopott el a gyanú szerint egy fővárosi pizzériából.
A bajai rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 30 éves férfit, aki több, Nagybaracskán történt betörés elkövetésével gyanúsítható.
Közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a zalai rendőrök a 27 éves pákai sofőr ügyében.
Kék festéket locsolt négy házra és ezzel több százezer forint kárt okozott egy férfi Békésen. A rendőrök elfogták.
A rendőrök 13 főt állítottak elő az összehangolt intézkedéssorozat alkalmával. A kábítószerteszt több személlyel szemben is pozitív eredményt mutatott. A nyomozók kábítószergyanús anyagokat, készpénzt és mérleget is lefoglaltak.
A szécsényi nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével elfogták a 32 éves rimóci lakost.
A határforgalom ismét zavartalan. Köszönjük az utasok türelmét!
Egy járműszerelvény pótkocsijának rakománya izzik.
Szünetel a vasúti forgalom a Bátaszék-Dombóvár vonalon.
Nyomozás indult a Szegedi Rendőrkapitányságon azzal a férfival szemben, aki kirabolt egy töltőállomást.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
Halálos baleset miatt teljes útlezárás van érvényben Baja térségében.
Véget ért a korábban Szedres térségében kiégett teherautó mentése.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság óvatosságra figyelmezteti a közlekedőket a kánikulában.
Ettek, ittak, dohányboltban vásároltak tolvajok a velencei strandról megszerzett bankkártyákkal. Az SMS-es értesítésekkel azonban nem számoltak.
A 19 éves fiatal megtalálása érdekében a mosonmagyaróvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.