Letartóztatták a bántalmazás gyanúsítottját
Hét hónapja történt súlyos bűncselekményt göngyölítettek fel a hajdú-bihari nyomozók.
Hét hónapja történt súlyos bűncselekményt göngyölítettek fel a hajdú-bihari nyomozók.
A rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik új pszichoaktív anyagot árultak Pécsett.
Lopás miatt indult eljárás az erdőtelki férfi ellen.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, akivel szemben közúti baleset okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárás.
A három férfit az M6-os autópályán ellenőrizték a rendőrök a hétvégén. Mindhárman illegális migránsokat szállítottak.
Megcsapolt bankszámlával, csalással szerzett hitelekkel gyanúsítják a több mint 80 milliós kárt okozó csalássorozat feltételezett elkövetőit.
A termékről az áruvédelmi eszközt a férfi levágta, ami ekkor riasztott. Az áruházból a tettesek elmenekültek, de a tatabányai rendőrök azonosították és elfogták a nőt és a férfit.
Egy sziráki családi házból lopott el egy szerszámgépet a gyanú szerint a helyi lakos.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a büntetőeljárást azzal a sofőrrel szemben, aki a rendőröket meglátva árokba hajtott autójával.
Öltözőszekrényt törtek fel, majd távoztak a fizetésekkel.
Egy járműszerelvény pótkocsijának rakománya izzik.
Szünetel a vasúti forgalom a Bátaszék-Dombóvár vonalon.
Nyomozás indult a Szegedi Rendőrkapitányságon azzal a férfival szemben, aki kirabolt egy töltőállomást.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
Halálos baleset miatt teljes útlezárás van érvényben Baja térségében.
Véget ért a korábban Szedres térségében kiégett teherautó mentése.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság óvatosságra figyelmezteti a közlekedőket a kánikulában.
Ettek, ittak, dohányboltban vásároltak tolvajok a velencei strandról megszerzett bankkártyákkal. Az SMS-es értesítésekkel azonban nem számoltak.
A 19 éves fiatal megtalálása érdekében a mosonmagyaróvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A közeli boltba akart elmenni sportmérkőzések eredményeire fogadni egy férfi Békésen. Ittasan indult el egy kisbusszal, de a tétet már nem tudta megtenni, mert balesetet szenvedett. Büntetőeljárás indult az ügyében, vádat emelhetnek ellene.