Jótékony célt színlelve maguknak gyűjtöttek
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/brfk%20lead%20zr%C3%ADnyi%202_4.jpg?itok=Pia4jYud)
A budapesti nyomozók befejezték annak a két nőnek az ügyét, akik rászorulókra hivatkozva csalták ki jószándékú emberek pénzét.
A budapesti nyomozók befejezték annak a két nőnek az ügyét, akik rászorulókra hivatkozva csalták ki jószándékú emberek pénzét.
A 25 éves tatabányai lakos útja a fogdába vezetett a folyamatos lopások miatt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte egy 25 éves grúz állampolgárral szemben embercsempészés bűntette miatt folytatott ügy vizsgálatát.
A 40 éves helyi lakos ellen befejezték az eljárás vizsgálti szakaszát a salgótarjáni nyomozók.
Elütötték, elhagyta a helyszínt, a fővárosi rendőrök elfogták.
A járőrök a Nyugati pályaudvaron figyeltek fel a férfira.
Az ásott kutat szeméttel töltötte fel a tettes Jászladányon.
Sanyarú körülmények között tartott jószágok kimentése után büntetőeljárás indult gazdájuk ellen. A gödöllői rendőrök befejezték a nyomozást.
A megalapozott gyanú szerint egy férfi pszichoaktív anyaggal átitatott levelet küldött a börtönben lévő rokonának. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A pásztói rendőrök rövid időn belül beazonosították a jobbágyi lakost.
Egy járműszerelvény pótkocsijának rakománya izzik.
Szünetel a vasúti forgalom a Bátaszék-Dombóvár vonalon.
Nyomozás indult a Szegedi Rendőrkapitányságon azzal a férfival szemben, aki kirabolt egy töltőállomást.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
Halálos baleset miatt teljes útlezárás van érvényben Baja térségében.
Véget ért a korábban Szedres térségében kiégett teherautó mentése.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság óvatosságra figyelmezteti a közlekedőket a kánikulában.
Ettek, ittak, dohányboltban vásároltak tolvajok a velencei strandról megszerzett bankkártyákkal. Az SMS-es értesítésekkel azonban nem számoltak.
A 19 éves fiatal megtalálása érdekében a mosonmagyaróvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A közeli boltba akart elmenni sportmérkőzések eredményeire fogadni egy férfi Békésen. Ittasan indult el egy kisbusszal, de a tétet már nem tudta megtenni, mert balesetet szenvedett. Büntetőeljárás indult az ügyében, vádat emelhetnek ellene.