Egyenként dobálta el az elrabolt holmit
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/mont%C3%A1zs_380.jpg?itok=szFl1i8H)
A kecskeméti nyomozók a lakosság és a városrendészet segítségével alig 20 óra alatt fogták el a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
A kecskeméti nyomozók a lakosság és a városrendészet segítségével alig 20 óra alatt fogták el a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
Testvérétől kölcsönkért, majd régi kölcsönét is visszavette egy férfi Miskolcon, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.
A gyanú szerint a 41 éves polgári férfi előbb bemászott volt párja ingatlanjára, majd egy baltával szétverte a bejárati ajtót és közben többször megfenyegette az asszonyt.
A férfiak engedély nélkül gyűjtöttek agancsokat a Lenti környéki erdőkben.
A Heves megyei rendőrök őrizetbe vették a 45 éves elkövetőt.
A rendőrök befejezték a vizsgálatot a három pécsi díler ügyében.
A jánoshalmi járőrök állították meg azt az autót, amelynek rendszáma egy másik személygépkocsihoz tartozott.
Több buszmegállót, egy rendezvényhajót és egy épületet rongált meg a gyanú szerint három fiatal férfi Békéscsabán. A rendőrség őrizetbe vette őket.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 36 éves tatabányai férfit, aki több alkalommal lopott egy bevásárlóközpontban.
Nyolcrendbeli lopás miatt kell felelnie a kunmadarasi gyanúsítottnak.
Nyomozás indult a Szegedi Rendőrkapitányságon azzal a férfival szemben, aki kirabolt egy töltőállomást.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
Halálos baleset miatt teljes útlezárás van érvényben Baja térségében.
Véget ért a korábban Szedres térségében kiégett teherautó mentése.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság óvatosságra figyelmezteti a közlekedőket a kánikulában.
Ettek, ittak, dohányboltban vásároltak tolvajok a velencei strandról megszerzett bankkártyákkal. Az SMS-es értesítésekkel azonban nem számoltak.
A 19 éves fiatal megtalálása érdekében a mosonmagyaróvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A közeli boltba akart elmenni sportmérkőzések eredményeire fogadni egy férfi Békésen. Ittasan indult el egy kisbusszal, de a tétet már nem tudta megtenni, mert balesetet szenvedett. Büntetőeljárás indult az ügyében, vádat emelhetnek ellene.
Az online csalások egyik leggyakoribb formája még mindig az adásvételekkel kapcsolatos csalás.
A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy gyöngyösoroszi lakost, aki több betörést követett el a településen.