Pedofilt értek tetten Győrben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/KRNNI%20LEAD%202_Teljes_4.jpg?itok=jTQXELJ9)
Gyermekprostitúció kihasználása miatt folyik büntetőeljárás.
Gyermekprostitúció kihasználása miatt folyik büntetőeljárás.
Szorult anyagi helyzetét használta ki egy sajószentpéteri férfi, annak a nőnek, akinek szexuális munkát szervezett külföldön.
A 23 éves férfit garázdasággal gyanúsítják.
Vádemelést javasolnak a zalaegerszegi rendőrök a sofőr ügyében.
A zabari lakosokat gyanúsítottként hallgatták ki a salgótarjáni rendőrök.
A megalapozott gyanú szerint egy jászapáti ingatlanból tulajdonított el értékeket.
Hét bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a mosonmagyaróvári nyomozók azt a 46 éves szlovák férfit, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján fogtak el az osztrák hatóságok.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói egy hat főből álló bűnbandát lepleztek le. A gyanú szerint hárman betöréseket követtek el, hárman pedig átvették tőlük a lopott holmit.
A feltételezett elkövetőket gyanúsítottként hallgatták ki a jászsági rendőrök.
A gyanúsított a Komáromban bérelt lakás egyik szobáját adta ki, hogy a bérlők ott szexuális szolgáltatást nyújtsanak. A kutatás során kábítószergyanús anyagot is találtak a rendőrök.
A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a férfit.
Másfél hét alatt azonosították azt a 49 éves budapesti férfit, aki megrongálta a nemrégiben felújított, háborús szovjet emlékművet Pakson.
Még saját szüleit is meglopta az a férfi, akit többrendbeli lopás miatt vettek őrizetbe a szolnoki rendőrök. A bíróság letartóztatta.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az autópályán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
A közlekedési baleset helyszínén a leállósávon haladhat a forgalom.
A balesetekben az elsődleges adatok szerint többen megsérültek.
Zavartalanul halad a forgalom a 86440-es számú úton.
Egy motorkerékpáros férfi életét vesztette Csorna térségében.
Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.