Letépte a nyakláncot áldozatáról
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/nyakl%C3%A1nc_2.jpg?itok=fym_oQBQ)
A jászsági rendőrök pár órával a bűneset után már gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt.
A jászsági rendőrök pár órával a bűneset után már gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai hét bűncselekménnyel gyanúsítanak egy tolvajt, akit a bíróság múlt pénteken már le is tartóztatott.
Elfogták a szekszárdi járőrök azt a helyi férfit, aki egy áruházból lopott, majd a biztonsági őr értékeit is meglovasította.
Egy autót felgyújthatott, hat másikat pedig feltörés közben rongálhatott meg az a férfi, akit lopással és rongálással gyanúsítanak a kispesti nyomozók.
A 6 nappal később megtett feljelentés ellenére a tettest 6 órán belül elfogták a rendőrök.
A hevesi nyomozók elfogták a férfit.
Két mocsai férfi járművekből akart lopni Táton. Akciójukra azonban az egyik tulajdonos felfigyelt, az esztergomi rendőrök elfogták őket.
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai negyedórán belül elfogták a 25 éves lesenceistvándi betörőt.
Őrizetben van már az a 17 éves farkaslyuki sorozatbetörő, aki mindent vitt, gyerekcsúzdát, tarkababot, májat, milliós ékszert.
A Pest vármegyei nyomozók egy 60 éves férfit őrizetbe vettek.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.