Több bűncselekmény volt a számláján
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Lead_591.jpg?itok=bdVy95kc)
A bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hat rendbeli bűncselekmény elkövetése miatt vettek őrizetbe a dorogi nyomozók.
A bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hat rendbeli bűncselekmény elkövetése miatt vettek őrizetbe a dorogi nyomozók.
A több tízmillió forint értékű gépkocsit a nyomozók lefoglalták, a sofőrt előállították.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak a szlovák állampolgárnak a büntetőeljárását, aki személygépkocsijával illegális módon akart migránsokat Ausztria területére juttatni.
A szécsényi rendőrök elfogták azt a 31 éves férfit, aki az egyik szalmatercsi ingatlanból készpénzt lopott el.
A hat letartóztatásban lévő külföldi férfinak, embercsempészés bűntette miatt kell felelnie.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök azzal gyanúsítják a külföldieket, hogy hamis okmányok felhasználásával országszerte több bankszámlát nyitottak, melyekre külföldön elkövetett bűncselekményből származó pénzek érkeztek.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.
Ausztriába szöktek volna, de a rendőrök még Budapesten elfogták őket. Most emberölés bűntett kísérlete miatt kell felelniük.
A keszthelyi rendőrök egy 19 éves helyi férfit fogtak el, aki a megalapozott gyanú alapján jármű önkényes elvétele miatt felelhet.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 25 éves pápai lakost.
Az autópályán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
A közlekedési baleset helyszínén a leállósávon haladhat a forgalom.
A balesetekben az elsődleges adatok szerint többen megsérültek.
Zavartalanul halad a forgalom a 86440-es számú úton.
Egy motorkerékpáros férfi életét vesztette Csorna térségében.
Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Baleset történt az autópálya 171-es kilométerszelvényében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon.
Zavartalanul halad a forgalom a 7328-as számú úton.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Zavartalanul halad a forgalom a 8443-as számú úton.