Bűnügyek

Szexuális szolgáltatásra adta ki az albérletet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított a Komáromban bérelt lakás egyik szobáját adta ki, hogy a bérlők ott szexuális szolgáltatást nyújtsanak. A kutatás során kábítószergyanús anyagot is találtak a rendőrök.

45 perc alatt elfogták

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dorogi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki szerszámokat lopott egy csolnoki melléképületből.

Lakókocsit loptak, elfogták őket a rendőrök

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hamis adatok megadásával adott túl a lopott járművön a két tatabányai férfi, az egyenruhásoknak azonban így is sikerült őket azonosítani.

Letartóztatták a csalókat

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több millió forintot csalt ki a sértettől a gyanú szerint két férfi Dorogon.

Lopás miatt tartóztatták le

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte annak a 26 éves oroszlányi férfinak a letartóztatását, aki két járműből szerszámokat és ruházatot lopott.

Zsákban cipelte a zsákmányt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 26 éves férfi két járműből is lopott, a szerzett értékeket egy zsákba pakolta. A járőrök a bejelentéstől számított alig fél óra alatt elfogták a tettest, a lopott értéket nála megtalálták.

Rollert lopott a rendőrök kihallgatták

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 26 éves férfi egy rollerrel távozott az esztergomi ismerősétől, amit a szomszéd háztól lopott. A nyomozók azonosították és kihallgatták a tettest.

Őrizetben a csalók

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több millió forintot csalt ki a sértettől a gyanú szerint két férfi Dorogon.

Elektromos kerékpárt loptak, elfogták őket a rendőrök

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 19 éves kecskédi és 28 éves helyi férfit, akik egy lépcsőházból elektromos kerékpárt loptak.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam