Zuglóban elloptak egy autót, majd Hatvanban eladták - a budapesti nyomozók elfogták őket
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták a két autótolvajt, és az eladott kocsit is megtalálták.
A nyomozás adatai szerint a 24 éves H. Norbert és a 34 éves L. Zoltán 2020. május 2-án elhatározta, hogy ellopja egy zuglói ismerősük autóját, aminek a kulcsát H. Norbert egy korábbi látogatásakor elvett az ismerősétől. A két férfi aznap délután a sértett zuglói lakása elől lopta el az autót, majd azzal Gödöllőre ment. Először ott próbálták meg eladni a lopott autót, de végül egy hatvani benzinkúton adták el 200 ezer forintért.
Az ügy felderítésében a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság mellett a BRFK Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály kollégái is részt vettek. A nyomozók, miután azonosították az autótolvajokat, 2020. május 3-án egy XVI. kerületi házban elfogták H. Norbertet, társa pedig másnap bement a kerületi rendőrkapitányságra. A rendőrök az ellopott Ford Focust Veresegyházán megtalálták és lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.
A XIV. kerületi nyomozók a két férfit lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.