Zokniból vette el a pénzt

2017. 02. 08., sze - 13:23
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fél órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Miskolcon kirabolt egy nőt.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság T. Károly 31 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2017. február 7-én 23 óra 30 perc körül Miskolcon, a Búza téren, alkalmi nőismerősének zoknijába rejtett pár ezer forintját erőszakkal elvette, majd elmenekült a helyszínről.

 

A bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a helyszín közelében lévő egyik italkimérésben a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

 

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottal szemben bíróság elé állítási javaslattal élt, így 72 órán belül bíróság előtt felelhet tettéért a rabló.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.