Zamárdi emberölés

2014. 02. 25., k - 13:09
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították a zamárdi emberölés elkövetőjét.

Ahogy azt korábban közöltük a Somogy megyei Zamárdi településen 2014. január 7-én egy holttestet találtak. A beszerzett adatok alapján egy 44 éves nő bűncselekmény áldozata lett. A rendőrség jelentős erők bevonásával haladéktalanul megkezdte a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkihallgatásokat, az elkövető azonosítása és elfogása érdekében. Az ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került T. Imre Kálmán zamárdi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, azonban a férfi a bűncselekmény elkövetését követően – a beszerzett információk alapján egy szürke színű kerékpárral - ismeretlen helyre távozott.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság T. Imre Kálmán ellen országos elfogatóparancsot adott ki.

A rendőrök 2014. február 8-án Zamárdi település közelében - a Balatonban - egy férfi holttestet találtak. A nyomozók a kirendelt szakértői vélemények alapján megállapították, hogy a férfi holttest azonos azzal a személlyel, aki ellen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. január 7-én eljárást indított emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrség közigazgatási hatósági eljárást indított a férfi rendkívüli halála miatt.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.