Visszatértek, de ekkor már várták őket a rendőrök

2020. 08. 15., szo - 09:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tatai Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik egy lakatlan házból festményt és szerszámokat loptak el. Az ott maradt többi holmit másnapra összekészítették, majd amikor érte mentek, a rendőrök őket elfogták.

Bejelentés érkezett a Tatai Rendőrkapitányságra 2020. augusztus 12-én reggel, hogy egy családi házból ismeretlenek festményt és szerszámokat loptak el. A rendőrök megállapították, hogy a tettesek két ajtót megrongálva jutottak be az épületbe. A nyomozók még arra lettek figyelmesek, hogy több érték is össze van készítve amiért az elkövetők feltehetően visszamennek. A rendőrök megszervezték az elkövetők elfogását. A számítás beigazolódott, még ezen a napon este, az elkövetők visszatértek a többi holmiért.

A nyomozók ekkor elfogták a 40 éves Sz. József budapesti és a 25 éves K. Richárd tatai lakost. Őket a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük lopás bűntett és lopás bűntett kísérlet miatt indult büntetőeljárás. A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére a Tatai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatásukra, amit a Tatai Járásbíróság 2020. augusztus 14-én elrendelt.

2

1

     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.