Visszatért

2015. 10. 07., sze - 09:51
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy héten belül kétszer lopott a gyanúsított ugyanabból a nyergesújfalui boltból. A harmadikra már nem volt ideje.

A nadrágjába rejtett egy csavarbehajtót a 41 éves J. F. egy nyergesújfalui üzletben 2015. szeptember 29-én. A budapesti férfi ezután további két terméket emelt le a polcról, azzal a kasszához ment, kifizette azokat, a ruhájába rejtett szerszámot viszont fizetés nélkül vitte magával. A bolt tulajdonosa a kiérkező rendőrökkel megnézte a biztonsági kamera felvételeit, amelyen jól látszott a bűncselekmény elkövetése.

 

J. F. egy héttel később, 2015. október 6-án újra megjelent az üzletben. Ekkor 14 darab metszőollót vitt magával. A lopott holmit kivitte a bolt előtt parkoló személygépkocsijába, majd visszament az üzletbe. Az eladó a korábbi kamerafelvételről felismerte a férfit, így mikor J. F. újra megjelent a boltban, az eladó az időközben riasztott járőrök kiérkezéséig visszatartotta őt.

 

A rendőrök a helyszínen elfogták a gyanúsítottat. Gépkocsijának átvizsgálásakor megtalálták az eltulajdonított szerszámokat, amelyekről a tulajdonosa nem is tudta, hogy ellopták azokat. A férfit a nyomozók előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. J. F. elismerte a bűncselekmények elkövetését. A 41 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.