Vegyszereket loptak

2018. 08. 25., szo - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolvajok után az orgazdát is azonosították a kisbéri rendőrök.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kisbéri Rendőrkapitányság két ácsi férfival szemben. A 45 éves N. Tamás és a 37 éves K. Zoltán 2018. április 27-én tört be egy vérteskethelyi gazdaság telephelyére, ahonnan növényvédő szereket tulajdonítottak el több százezer forint értékben. A gyanúsítottak nem először loptak a telepről. Két hónappal korábban kétszer is bementek oda és különböző szerszámokat, gépeket loptak el. A kisbéri rendőrök az áprilisi betörést követő három hónapon belül mindkét férfit elfogták és büntetőeljárást indítottak velük szemben.

A nyomozók azonosították azt a férfit is, aki az eltulajdonított növényvédő szereket megvásárolta a gyanúsítottaktól. Sz. Pétert 2018. augusztus 23-án fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként. Ellene orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.