Vasúti átjáró csapórúdját törte le

2018. 10. 06., szo - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi rendőrök befejezték a nyomozást egy 45 éves férfival szemben.

A Komáromi Rendőrkapitányság eljárást folytatott a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetése miatt egy győri férfi ellen.

A 45 éves győri lakos 2018. július 31-én 10 óra 30 perc körül egy MAN típusú tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett Komárom belterületén. A sofőr az Almásfüzitő és Komárom állomások között lévő vasúti átjárón a villogó fehér jelzésen áthaladt, majd közvetlenül az átjáró után balra akart kanyarodni. A kanyarodási manőver végrehajtásához tolatásba kezdett, azonban figyelmetlenségéből adódóan nem vette észre, hogy addigra a fénysorompó piros jelzésre váltott, így a sorompó csapórúdja a pótkocsi tetejére csukódott, és letörött.

A jármű vezetőjét a komáromi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A Komáromi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal átadta az ügyészségnek.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.