Vádemelést javasol a rendőrség

2014. 02. 14., p - 10:39
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás a somogyvári nő ellen, aki Kaposváron a Kossuth téren egy idős férfitől próbálta megszerezni értékeit.

A Kaposvári Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy somogyvári lakos ellen.

Ahogy azt korábban közöltük, a 39 éves nő 2014. január 22-én 11 óra 45 perc körüli időben Kaposváron a Kossuth téren egy idős férfi ruházatából próbálta megszerezni értékeit. A sértett segítségért kiabált, közben a hölgyet próbálta ellökni magától, aki tovább erőszakoskodott vele, és a dulakodás közben elszakította a bácsi nadrágját. A nő megfenyegette a sértettet, hogyha nem adja oda neki a pénzét, akkor meggyilkolja. Az idős ember segítségére siető járókelők hatására a hölgy a pályaudvar irányába távozott. A kiérkező rendőrök néhány percen belül a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható N. Szilviát, akit a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállítottak és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A Kaposvári Járásbíróság elrendelte a terhelt előzetes letartóztatását.

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2014. február 11-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!