Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás

2014. 04. 17., cs - 07:16
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság előtt felelhet a bolhói férfi, aki édesanyja élettársát bántalmazta.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy bolhói lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 20 éves férfi 2013. december 4-én 16 óra és 17 óra közötti időben otthonukban előzetes szóváltást követően egy kerékanyakulccsal többször fejbe ütötte édesanyja élettársát. A sértett a bántalmazás következtében – az igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban az eszköz alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülések okozására. A Barcsi Rendőrkapitányság nyomozói K. Balázst – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.  

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság az eljárást 2014. április 14-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Barcsi Járási Ügyészség részére


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.