Vádemelési javaslat az embercsempészek ellen

2017. 07. 11., k - 04:35
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrség befejezte a bűnszervezet kilenc tagjával szemben folyó nyomozást.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két afgán férfi és hét magyar bűntársukkal szemben. A nyomozás adatai szerint a bűnözői csoport 26 éves afgán vezetője a szintén afgán állampolgárságú 29 éves bűntársával, illetve annak 59 éves magyar élettársával közösen szervezte meg 2016 márciusában illegális migránsok Magyarországról Nyugat-Európába történő szállítását. Az országba érkezett és a Bicskei menekülttáborban elhelyezett migránsok a bűnszervezet vezetőjétől megkapták a Magyarországon élő afgán férfi telefonszámát, aki további utazásukat szervezte meg. Ebben segített neki az élettársa, aki olyan magyar sofőröket toborzott, akik vállalták a külföldiek Bicskéről Ausztriába történő szállítását. A járművezetők alkalmanként 300-500 eurót kaptak, volt köztük olyan, aki egy nap alatt két utat is lebonyolított.

 

penz

 

A nyomozást információkkal segítették az osztrák és a szlovák hatóságok is, akik országukban több magyar sofőrt is elfogtak. Az afgán-magyar pár irányításával az összehangoltan működő bűnszervezet 16 alkalommal legalább 84 illegális migránst szállított Ausztriába.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a nyomozást befejezték, és 2017. július 10-én a bűnszervezet kilenc tagja ellen vádemelési javaslattal küldték meg a keletkezett iratokat a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.