Vádemelési javaslat a robbantó ügyében
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki saját családi házát robbantotta fel.
A 36 éves szlovák állampolgár 2012. december 26-án rajkai háza mögött lévő kamrában pirotechnikai eszköz készítése céljából különböző vegyi anyagokat kevert össze. A férfi által készített vegyület berobbant, amelynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett, az ingatlanban is jelentős károk keletkeztek.
A férfit kórházba vitték, később a nyomozók az ellene – szabadlábon hagyása mellett – lefolytatott eljárásban gyanúsítottként hallgatták ki.
A helyszínen tartott szemle során – mint a későbbi szakértők megállapították – további robbanóanyagnak, robbantószernek, lőfegyvernek és lőszernek minősülő eszközöket is talált és foglalt le a hatóság.
A KR NNI a 36 éves R.G. ellen két rendbeli visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel bűntett, valamint kétrendbeli visszaélés lőfegyverrel bűntett elkövetése miatt lefolytatott eljárás nyomozati szakaszát befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádelemelési javaslattal megküldte a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek.