Vádemelési javaslat

2014. 04. 04., p - 09:46
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szarvast lőtt az engedély nélkül tartott fegyverrel.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, valamint lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a rendőrök 2013. szeptember 14-én 1 óra 55 perckor Nagyatád belterületén egy tehergépjárművet és annak vezetőjét, valamint utasát ellenőrizték. A jármű átvizsgálása során abban egy vérgyanús anyaggal szennyezett táskát, késeket, éjjellátó készüléket, fegyverlámpát, valamint egy - a szakértői vélemény alapján fegyvernek minősülő - puskát, a jármű ajtaja mellett az árokban pedig lőszert, valamint elműködtetett lőszerhüvelyt találtak. Az eljárás során felmerült adatok alapján kiderült, hogy a fegyvert, a lőszert és a lőszerhüvelyt a jármű 27 éves nagyatádi utasa engedély nélkül tartotta, és azokat ő tette az autóba. Megállapítást nyert továbbá az is, hogy a férfi 2013. szeptember 13-án 22  óra körüli időben egy Nagyatád külterületén lévő vadászterületen vadászatra való jogosultság nélkül egy szarvasbikát lőtt ki, melyet a helyszínen hátrahagyott. K. Kornélt a nyomozók - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatására. A Kaposvári Járásbíróság 2013. szeptember 14-én lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

 

A Nagyatádi Rendőrkapitányság az eljárást 2014. április 1-jén befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagyatádi Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!