Vádemelési javaslat

2014. 03. 22., szo - 07:58
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás a siófoki pénztáros ellen, aki saját munkahelyéről lopott édesanyja és egy ismerőse segítségével.

A Siófoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást három helyi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján egy siófoki hipermarket 20 éves pénztárosa 2013. december 11-én és az azt követő napokban több alkalommal ruhaneműt, élelmiszereket és más árucikkeket tulajdonított el az áruházból. A nő a 39 éves édesanyja, valamint a társasában lévő 36 éves férfi által a kasszához vitt termékek vonalkódját lehúzta, majd a vásárlást visszasztornózta. A ruházati árucikkekről az áruvédelmi eszközt szakszerűen eltávolította, majd a termékeket az édesanyja és a férfi részére átadta, akik az áruházból azokkal fizetés nélkül távoztak. A nyomozók K. Nikolettet, K. Lászlónét és G. Andrást - szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2014. március 18-án befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Siófoki Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.