Vádemelési javaslat

2014. 02. 07., p - 11:46
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás a homokszentgyörgyi fatolvajok ellen.

A Barcsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két homokszentgyörgyi lakos ellen.

 

Ahogy azt korábba közöltük, a 25 éves és a 39 éves férfiak egy homokszentgyörgyi területről 2013. augusztus 12. és 2013. szeptember 12. közötti időszakban tölgy- és nyírfákat vágtak ki és tulajdonítottak el. A nyomozás során felmerült adatok alapján a rendőrök látókörébe került H. Gergő János és K. Tibor, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak. A két férfit az egyenruhások elfogták, a Barcsi Rendőrkapitányságra előállították és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Barcsi Rendőrkapitányság az eljárást 2014. február 5-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Barcsi Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!