Vádemelési javaslat

2014. 02. 04., k - 12:13
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a nyomozás a siófoki bántalmazók ellen.

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két fiatal férfi ellen.

Siófokon, a Sió folyó partján 2013. augusztus 16-án valamivel 23 óra után egy fiatalkorú fiú előzetes szóváltást követően többször úgy arcon ütött egy helyi férfit, hogy attól elesett. Ezt követően a 17 éves terhelt, valamint 22 éves társa többször megrúgta a földön fekvő sértettet, aki a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A fiatalkorút és Sz. Károly helyi lakost a siófoki nyomozók – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2014. január hónapban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!