Útépítési munkák közben ráomlott a föld
Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
A zalaegerszegi kórház munkatársa jelentette be a rendőrségen 2012. április 17-én, hogy egy súlyosan sérült férfit láttak el, aki munkavégzés közben sérült meg. A sérült meghallgatása után kiderült, hogy a 76-os főút 49-es kilométerszelvényénél útépítési munkák közben ráomlott a föld a 49 éves férfira. A gyanú szerint a munkások az egyik munkagéppel két méter mély gödröt ástak, hogy az áteresz csöveket le tudják fektetni. Az egyik munkás lement az árokba, amikor a föld beomlott és a férfit maga alá temette. A zalaegerszegi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a gépkezelőt és a munkairányítót. A gép kezelője elmondta, hogy miután kiásta a munkagödröt, abba nem helyezte el a dúcelemeket és anélkül folytatta a munkát; a munkairányító azt mondta a rendőröknek, hogy tudta, hogy a biztonsági berendezés nélkül nem lett volna szabad az útépítést megkezdeni. A rendőrök igazságügyi munkavédelmi szakértői véleményt is beszereztek, amely megállapította, hogy a munkaterületről hiányoztak a biztonsági eszközök és ezzel a munkások testi épsége veszélyben volt. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. István és K. Zsolt nagykanizsai lakosokkal szemben az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.