„Trükkösök” bíróság elé állítása

2014. 04. 04., p - 11:19
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „trükkös” tolvajok bíróság előtt felelnek balatonlellei tettükért.

A Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított 2013. szeptember 26-án ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettesek 2013. szeptember 26-án 8 óra 20 perc és 8 óra 30 perc közötti időben egy balatonlellei lakos tulajdonát képező lakásba favásárlás ürügyével bementek. Megtekintették az udvar hátsó részében lévő fát, majd egyikőjük a lakás bejáratánál elővett egy 20.000 forintos bankjegyet, azzal a céllal, hogy azt a sértettel felváltassa. Eközben kifigyelte, hogy honnan veszi elő a pénzét, majd társa a sértettet ismét hátra csalta az udvarba, miközben ő bement a lakásba és ellopta az egyik fiókban tartott készpénzt.

A nyomozók az eljárás során beszerzett adatok alapján eljutottak két sajószentpéteri férfihoz, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. A 31 éves B. Zsoltot és a 22 éves G. Csabát elfogták és – szabadlábon hagyásuk mellett- gyanúsítottként hallgatták ki őket. A férfiak elismerték a bűncselekmény elkövetését.

A Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán 2014. április hónap elején az eljárást befejezték és a keletkezett iratokat – bíróság elé állítási javaslattal – megküldik a Fonyódi Járási Ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.