Tört-zúzott

2019. 09. 08., v - 07:30
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy közúti jelzőtáblát kitépett a helyéről, egy buszmegálló üvegeit pedig betörte egy 23 éves szigethalmi lakos.

A gyanúsított 2019. augusztus 25-én 18 óra 45 perc körül Nyergesújfalun, egy buszmegállóban tartózkodott barátnőjével. A 23 éves tettes kiabált és szitkozódott, majd a megálló üvegébe több alkalommal belerúgott és ütött is. A férfi három tábla üveget kitört, valamint még egy gyalog- és kerékpárút jelzőtáblát is kitépett a helyéről, amit eldobott. A Nyergesújfalu Rendőrőrs járőrei, állampolgári bejelentés alapján a helyszínen elfogták a szigethalmi lakost, akit az Esztergomi Rendőrkapitányságra előállítottak. A rendőrök a férfit gyanúsítottként kihallgatták, ellene garázdaság miatt indult büntetőeljárás. A tettes a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.