Toponári garázdaság

2014. 04. 22., k - 08:54
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Földhöz vágta a férfi a sörösüveget.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított 2014. április 21-én garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kaposvári férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. április 21. napon 19 óra körüli időben a Kaposvár-Toponáron egy helyi presszóban egy 35 éves férfi hangoskodott, majd a pultos hölgyet szidalmazta, földhöz vágta a nála lévő sörösüveget, mely cselekménye az ott lévő személyekben megbotránkozást keltett. H. Szilárdot a rendőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.