Tolta, mint a lopott biciklit

2014. 05. 03., szo - 09:14
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tulajdonos csak akkor tudta meg, hogy ellopták a kerékpárját, amikor a rendőrök már visszaszolgáltatták.

A Siófoki Rendőrkapitányság Tab Rendőrőrs 2014. május 1-jén lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 20 éves tabi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján B. Dániel 2014. május 1-jén 20 óra 45 perc körüli időben Tab belterületén egy ingatlan lépcsőházából eltulajdonított egy kerékpárt. Hazafelé tolta, amikor a helyi polgárőrség egy tagja - aki személyesen ismerte a terheltet – kérdőre vonta, hogy honnan szerezte a biciklit. A férfi ekkor bedobta az út melletti árokba a kerékpárt és elszaladt. A rendőrök a polgárőrök segítségével rövid időn belül elfogták B. Dánielt, előállították a Tab Rendőrőrse, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. Az egyenruhások a kerékpárt visszavitték a lopás helyszínére. A tulajdonos később érkezett haza, aki nem is tudott az eltulajdonítás tényéről, csak akkor szembesült vele, amikor a biciklit visszakapta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.