Többrendbeli lopással gyanúsítják a nyomozók

2020. 06. 24., sze - 09:16
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi rendőrök őrizetbe vették a 21 éves helyi gyanúsítottat, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. június 22-én reggel, mivel egy kunszentmiklósi építkezésről különböző műszaki cikkek tűntek el. A rendelkezésre álló adatok szerint valaki a hétvége folyamán az épülő lakás nyitott ajtaján bejutva a falból kitépett körülbelül 50 méter elektromos vezetéket, majd magához vette a lakásban hagyott fejlámpát, töltőket, kézi szerszámgépeket, hosszabbítót, és mindezt eltulajdonította.

Néhány óra elteltével újabb bejelentés érkezett, miszerint egy férfi bemászott egy családi ház udvarára, ott a melléképületet megbontotta, de ekkor a tulajdonos megzavarta, ezért a tettes elmenekült. Az elkövető olyan sietősen távozott, hogy a kerékpárját a helyszínen hagyta.

Másnap délelőtt újabb bejelentést kaptak a kunszentmiklósi rendőrök, mivel egy ismeretlen személy bemászott az egyik közintézmény ablakán, és ott lopási céllal összekészített körülbelül 120 méter kábelt, amit – mint később kiderült – a súlya miatt nem tudott magával vinni.

A nyomozók eljárást indítottak valamennyi feljelentés kapcsán, azonban nem kellett sok idő ahhoz, hogy kiderítsék, mindhárom lopást ugyanaz a személy követte el. A rendőrök június 23-án kora délután elfogták a feltételezett elkövetőt. A 21 éves kunszentmiklósi férfit kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.    

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam