Terítéken a kábítószer – országos fórum a droghelyzetről

2019. 10. 22., k - 14:00
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A szakmai konferencia célja a tapasztalatcsere és innovatív megoldások keresése az aktuális kábítószer-bűnözés és a szervezett bűnözői csoportok elleni küzdelemben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya Országos Kábítószer Fórum elnevezéssel konferenciát tartott 2019. október 21-én és 22-én Pilisszentkereszten. A szakmai szimpóziumon a kábítószer-bűnözés felszámolásán dolgozó rendőrökön kívül az ügyészség és a bíróság munkatársai is részt vettek, ahol tapasztalataik ismertetésén túl megvitatták szakterületük legfőbb kihívásait is.

A rendezvényen dr. Szelei Pál r. ezredes, az ORFK Bűnügyi Főosztályának vezetője mondott beszédet, majd dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, a KR NNI igazgatója, a rendezvény védnöke üdvözölte a jelenlévőket.

A rendvédelmi szervek szakmai fejlődését, valamint az együttműködés még szorosabb kiépítését célzó rendezvény ezt követően előadásokkal folytatódott, amelyek érintették többek között a nemzetközi kábítószerhelyzet bemutatását, az ügyészségi, bírósági, rendőrségi és vegyészszakértői tapasztalatokat, valamint elemezték a fővárosi kábítószerhelyzetet. A tanácskozás túlmutatott az országhatárokon: a kétnapos konferencián a nemzetközi szervezetek célkitűzéseiről és azok magyarországi megvalósításairól is egyeztettek.

A konferencia a Belső Bűnmegelőzési Alap támogatásával került megszervezésre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.