Térfigyelőkamera-felvétel buktatta le a piaci tolvajt
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 32 éves nővel szemben.
A nyomozás adatai szerint a sértett 2018. augusztus 25-én délelőtt a székesfehérvári piacon a zöldséges standoknál keresgélt a számára megfelelő termékek után. A vásárterület utolsó soránál a kívánt árut megtalálta, a zöldséget az árustól átvette, annak ellenértékét kifizette, majd a pénztárcáját kézitáskájába visszatette, és a cipzárt behúzta. A sértett továbbnézelődött, mikor észlelte, hogy egy nő lökdösni kezdi, és indokolatlanul közel megy hozzá. A legközelebbi vásárlási szándékánál a sértett már azt tapasztalta, hogy a pénztárcája eltűnt, a táskája zipzárja pedig kihúzott állapotban volt. Nyomban kérdőre vonta a mellette álló, tolakodó nőt, akit felszólított, hogy adja vissza a pénztárcáját. A tolvaj annyit mondott, hogy nem ő volt az, majd elfutott a piacról. A biztonsági őröknek sem sikerült utolérni a nőt.
A nyomozók a helyszíni adatgyűjtést követően és a térfigyelő kamerafelvételek alapján, napokon belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek átadták.