Tárgyalni ment, pénztárcával távozott
A simontornyai rendőrök egy órán belül elfogták a felsőtöbörzsöki férfit.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/11.09.%20Simontornya.jpg?itok=A1AxRMW4)
A Tamási Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 39 éves felsőtöbörzsöki férfivel szemben.
Egy simontornyai lakos tett bejelentést a rendőrségre, mert 2018. november 8-án reggel egy ismeretlen férfi azzal kereste meg, hogy egy üresen álló kocsmahelyiség kiadásáról tárgyaljanak. Az ingatlan tulajdonosa néhány percre magára hagyta a férfit, aki eltulajdonította a sértett asztalon levő pénztárcáját a benne levő iratokkal, bankkártyával és készpénzzel.
![kép](/sites/default/files/inline-images/11.09.%20Siomntornya%201_0.jpg)
A rendőrök – a feljelentő által adott személyleírás alapján – egy órán belül elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a lopás feltételezett elkövetőjét, egy 39 éves felsőtöbörzsöki lakost. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, az eljárás során szabadlábon védekezhet.
A rendőrök az eltulajdonított értékeket megtalálták, lefoglalták és a sértettnek visszaadták.
Az ügyben a további eljárást a Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya folytatja le.