Sztornózta a blokkokat és eltette a pénzt
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya sikkasztás vétségének megalapozott
gyanúja miatt javasol vádemelést egy 20 éves várvölgyi lány ellen.
A gyanú szerint a pénztárosként dolgozó nő 2012. október 30-a és 2013. augusztus 4-e közötti
időben egy élelmiszerlánc több kereskedelmi egységében sikkasztott úgy pénzt, hogy a vevő
fizetését követően a blokkot azonnal, jogtalanul sztornózta, és a pénzt eltulajdonította. Ezáltal
boltokban leltárhiányt mutattak ki. A feljelentés szerint az okozott kár többszázezer forint.
A nyomozás során kiderült, hogy amikor a fiatal nő nem dolgozott, akkor nem volt hiány.
A pénztárosnő azt mondta a rendőröknek, nem gondolta, hogy a tranzakciónak nyoma marad,
azt hitte, hogy soha nem fog kiderülni a sikkasztás.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya kisebb értékre elkövetett sikkasztás
vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési
javaslattal megküldte a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.