Szomszédok zavarták meg a betörőt

2019. 06. 03., h - 12:05
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tatai férfi a volt munkaadójához tört be, de a szomszédok lefülelték és értesítették a rendőrséget.

A tatai rendőröket 2019. június 2-án kora este Tatán, a Jázmin utcába betöréshez riasztották. A felújítás alatt álló ingaltan szomszédságában lakók a kiérkező járőröknek elmondták, hogy egy férfi bement az épületbe, majd amikor kérdőre vonták, sietve távozott. Az egyenruhások széleskörű adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeként rövid időn belül elfogták és a rendőrkapitányságra előállították K. Csaba helyi lakost. A férfit még aznap este gyanúsítottként hallgatták ki, ellene lopás vétség kísérlete miatt indult büntetőeljárás. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte. Elmondta, hogy szerszámokat akart eltulajdonítani, amikor megzavarták. A rendőrség az eljárás ügyiratait bíróság elé állítási javaslattal tervezi megküldeni az ügyészségnek.

1

2

3

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.