Szolgáltatást ígért, pénzt lopott
A komlói rendőrök elfogták azt a férfit és társát, aki az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát, így lopott pénzt időskorúaktól.
A Komlói Rendőrkapitányság többrendbeli lopás, valamint csalás miatt nyomoz egy 33 és egy 19 éves kisvejkei férfi ellen, akik 2018. október közepe és december közepe között időskorúaktól loptak a rendőrkapitányság illetékességi területén. A bűncselekmények elkövetése során a 19 éves férfi a kocsiból figyelt, míg 33 éves társa idősekhez csengetett be, és az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát. A férfi különböző munkálatokra hivatkozva kért előleget, de olyan is előfordult, hogy a sértettek figyelmét elterelve pénzt lopott a lakásból.
A komlói rendőrök a 33 éves férfit 2019. május 6-án, míg 19 éves társát másnap fogták el, majd kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket. Kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a Pécsi Járásbíróság a 33 éves férfi esetében május 8-án elrendelt.
A trükkös lopások módszere általában azonos, megvalósításuk azonban változó lehet. Az elkövető, vagy elkövetők a helyzetnek megfelelően aktualizálják, változtatják azokat a történeteket, amelyekkel megtévesztik áldozataikat.
A tettesek kihasználják, hogy az idős emberek készségesek, hiszékenyek, többnyire egyedül élnek, ebből fakadóan nem okoz nehézséget az ellenállásuk legyőzése. Az óvatlanság, a túlzott bizalom gyakori áldozati magatartás. Első lépésben valamilyen valósnak tűnő indokkal becsenget a szélhámos, és megnyerő szavakkal kér bebocsátást a kiszemelt áldozat lakásába.
Az alábbi néhány ajánlással szeretnénk segítséget nyújtani az ilyen esetek elkerüléséhez:
- Ne engedje be a lakásába, bármilyen indokkal is érkezik!
- Amennyiben a hívatlan „vendég” akarata ellenére belépett az otthonába, ne hagyja egy pillanatra sem felügyelet nélkül! Lépjen fel határozottan, akkor feltehetően meghátrál, és távozni kényszerül!
- Bárkinek is mondja magát (akár hivatalos személynek), minden esetben kérjen igazolványt, és hívja fel azt a szolgáltatót, szervet, amelyre hivatkozik!
- A kerítésen, zárt bejárati ajtón keresztül kérdezze ki az érkezőt, hogy miért jött, és csak az állítás valódiságának ellenőrzése után nyisson kaput, ajtót!
- Aki rosszullétre hivatkozik, annak hívjon mentőt, vagy irányítsa a közeli orvoshoz, egészségügyi intézményhez! A pénzváltás trükkjével próbálkozót küldje a legközelebbi üzletbe!
- A közszolgáltatók sem díjbeszedést, sem visszautalást nem rendeznek készpénzben, átutalással intézik azt. Szakembereik csak indokolt esetben keresik fel a fogyasztókat, és erről előre értesítik az ügyfelet. A szolgáltatók alkalmazottjai minden esetben igazolvánnyal igazolják magukat.