Szállóról lopott, elfogták a rendőrök

2020. 03. 13., p - 10:36
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki a munkásszállóról ékszereket lopott.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. március 12-én délután egy esztergomi lakos bejelentette, hogy az utcán parkoló autójában egy ismeretlen férfi kutatott, majd amikor rászólt, távozott a helyszínről. A helyi rendőrök az esetet követően, a bejelentő által elmondottak alapján Esztergom-Kertvárosban megtalálták a bejelentésben szereplő férfit, akinél több ezüst gyűrűt, medált és karláncot is találtak. Viselkedése miatt vele szemben kábítószergyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott. Az ügyben a rendőrök adatgyűjtést végeztek, és megállapították, hogy a férfi aznap délelőtt egy esztergomi munkásszállón járt, ahonnan ellopta az ékszereket, ezért azokat lefoglalták. A tettest a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók ellene lopás vétség elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást. Az ácsi férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte.    

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.