Saját anyját lopta meg

2015. 10. 02., p - 12:29
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök megtalálták a gyanúsított által eltulajdonított éjszereket.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 21 éves helybéli férfival szemben. R. G.-t 2015. október 1-jén állították elő az oroszlányi rendőrök, majd hallgatták ki gyanúsítottként. Kihallgatásán a férfi elismerte, hogy 2015. szeptember 14-én eltulajdonította édesanyja arany ékszereit és a lakásban tartott valutáját. R. G. elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor egyedül tartózkodott a lakásban. Édesanyja nem volt otthon, rokona pedig lement dohányozni, így gond nélkül át tudta nézni az ingatlant. A nyomozók a gyanúsított elfogását követően megtalálták azt az ékszerboltot is, ahol R. G. az ékszereket értékesítette. Azokat a rendőrök lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.