Ruhaneműket lopott

2019. 12. 24., k - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki ruhaneműket tulajdonított el.

Egy pusztavámi lakos 2019. szeptember 6-án 20 óra után az egyik oroszlányi áruházban volt vásárolni, és ekkor több ruházati terméket ellopott. A férfit a rendőrök, a kamerafelvételek alapján azonosították, és november 13-án gyanúsítottként hallgatták ki. A tettes azt állította, hogy saját használatra lopta el a ruhákat, mivel fázott. Az áruvédelmi eszközöket eltávolította, majd magára vette a nadrágot, a kabátot, valamint a zoknit és a cipőt is. Végül felöltözve fizetés nélkül távozott. A rendőrök a 30 éves Sz. István ellen lopás vétség elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és vádemelési javaslattal megküldte az eljárás iratait a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.