Ritkán dolgozott egyedül

2015. 11. 15., v - 08:31
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség B. Gy.-t és két társát.

Összesen 12 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja az Esztergomi Rendőrkapitányság az 55 éves B. Gy.-t, aki ellen 2015. november 12-én nyújtott be vádemelési javaslatot a rendőrség az Esztergomi Járási Ügyészségen. A gyanúsítottakat lopás vétség és annak kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

 

Elsőként az 55 éves férfit vonták kérdőre a nyomozók 2015. július 31-én, miután aznap hajnalban tetten érték a rendőrök. A férfi épp egy garázsba próbált betörni. A lakatot még le tudta verni az ajtóról, szétnézni azonban már nem maradt ideje. B. Gy. megpróbált elfutni, de a járőrök feltartóztatták őt. Átvizsgálták a ruházatát és a táskáját, amelyben bűncselekmény elkövetéséhez használható eszközöket találtak. A rendőrök ellenőrizték a környék garázsait és kiderült, a gyanúsított nem csak azt az egyet próbálta meg erőszakkal kinyitni.

 

A nyomozás során az is bebizonyosodott, hogy a férfinak segítői is voltak a bűncselekmények elkövetésében. A 21 éves T. A. és a 19 éves D. Sz. szintén tevékenyen részt vett a lopások nagy részében. Ellenük a rendőrség szintén befejezte az eljárást és vádemelési javaslatot nyújtott be az Esztergomi Járási Ügyészségen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.