Rendőrkézen a kiskunfélegyházi szarka

2022. 03. 02., sze - 09:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betört egy ékszerüzletbe és 15 ezüst karkötőt lopott egy 29 éves férfi. A rendőrök a kamerák segítségével pár nap alatt beazonosították és elfogták a tolvajt.

Kiskunfélegyháza egyik ékszerüzletének tulajdonosa értesítette a rendőröket idén február 21-én reggel, mivel az éjszaka folyamán betörtek a boltjába. A sértett felmérte a károkat és megállapította, hogy az ismeretlen tolvaj 15 ezüst karkötőt vitt el közel 200.000 forint értékben.

A kiskunfélegyházi rendőrök nyomozócsoportot állítottak fel az elkövető mielőbbi beazonosítása érdekében. Beszerezték a környék kameráinak felvételeit, és elemezni kezdték azokat. A felvételeken egy férfi volt látható, aki felvett a földről egy téglát, és az üzlet irányába indult vele. A rendőrök a város kameráinak segítségével lekövették a tolvaj útvonalát, majd a nyomozás eredményeként tegnap elfogtak és őrizetbe vettek egy 28 éves helybélit. A férfinek sérülések voltak a kezén, így gyanítani lehetett, hogy az üvegvitrin betörésénél szerezhette azokat. A nyomozók kihallgatták a gyanúsítottat, aki beismerte bűnösségét. Azt is elmondta, hogy az elkövetéskor használt ruhát egy hajléktalannak adta, az ékszereket pedig egy csatornalefolyóba dobta. A nyomozók előterjesztést tettek a helybéli letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.