Rendőrkézen a bántalmazók

2021. 02. 25., cs - 14:11
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök elfogták azt a két fiatalkorút, akik bántalmazták társukat.

Aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetése miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 14 éves fiú és egy 17 éves lány ellen. A gyanú szerint a fiatalkorúak 2021. február 7-én délután egy tatabányai intézményből gyermekkorú társukkal egy erdős területre csalták közös ismerősüket. A lányt többször megrúgták és arcon ütötték, minek következtében könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök 2021. február 24-én előállították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit és még aznap kihallgatták őket.

A 14 éves fiú nem ismeretlen a hatóság számára, vele szemben történt már rendőri intézkedés rablás, lopás és súlyos testi sértés kísérletének elkövetése miatt, azonban gyermekkora miatt nem hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrség kihallgatását követően őrizetbe vette, és kezdeményezte, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam