Rablás Berhidán: rendőrkézen a két férfi, akik késsel fenyegetve vették el a sértett mobiltelefonját

2020. 07. 10., p - 07:36
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül elfogták és előállították a rablás gyanúsítottjait.

A sértett 2020. július 9-én hajnalban értesítette a rendőrséget arról, hogy 2 és 3 óra között két férfi Berhidán elvette tőle a telefonját, majd amikor azt vissza akarta kérni, kést rántottak, azzal megfenyegették, és a telefont nem adták vissza.

Az egyik berhidai buszmegállóban tartózkodott barátjával, amikor a 29 éves várpalotai elkövető odament hozzájuk, felszólította telefonjának átadására, majd a nála lévő késsel megfélemlítette, és az átadott készülékkel a kezében a város irányába gyalogolt tovább. A sértett vissza akarta kérni tőle a telefont, így barátjával elindult a férfi után. Az elkövető a városban találkozott egy ismerősével, egy 20 éves, szintén várpalotai lakossal, aki segített neki a mobil megtartásában.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és néhány órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket Várpalotán, a városközpontban fogtak el. A két férfit a járőrök előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták. A 29 éves elkövetőnél megtalálták a mobiltelefont, valamint azt a kést, melyről a sértett a rendőröknek a bejelentéskor említést tett.

A 20 és 29 éves férfiak ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás a Várpalotai Rendőrkapitányságon. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam