Prostituáltként dolgoztatta a fiatal lányt
Vádemelési javaslattal zárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, melyet kitartottság bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
Egy muraszemenyei nő tett feljelentést a rendőrségen, mert elmondása szerint egy szintén muraszemenyei férfi prostituáltként foglalkoztatta.
A gyanú szerint a 19 éves nő előzőleg megállapodott egyik rokonának élettársával, hogy az segít neki Ausztriában munkát keresni. A megbeszéltek szerint a nő megszökött otthonról, majd a férfival külföldre utazott, ahol egy klagenfurti éjszakai bárban kellett dolgoznia prostituáltként. A nő a rendőröknek elmondta, hogy a keresett pénz nagy részét a férfinek át kellett adnia. A férfi gyanúsítotti kihallgatásakor azt elismerte, hogy a sértettet a rokoni kapcsolatra tekintettel segítette, fuvarozta ausztriai munkavállalás céljából, azonban az általa keresett jövedelemből állítása szerint semmilyen mértékben nem részesült.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kitartottság bűntettének megalapozott gyanúja miatt B. György muraszemenyei lakossal szemben az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.