Presszóba tört be

2018. 02. 24., szo - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetőt.

A Tatabányai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 31 éves vértesszőlősi lakos ellen.

A gyanúsított 2017. december 3-án a hajnali órákban Tatabányán egy presszó ablakát betörte, majd oda bemászott. Onnan különböző szeszesitalokat, vegyi árukat, televíziót és készpénzt tulajdonított el, illetve készített össze az italozó teraszán. Az időközben helyszínre érkező járőrök a férfira a presszóban a földön fekve találtak rá. A járőrök a fiatalembert elfogták és a Tatabányai Rendőrkapitányágra előállították. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, ő a bűncselekmény elkövetését beismerte. Őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt. Az eljárás során megkerült tárgyakat a rendőrök a sértett részére visszaadták.

Az ügyben folytatott eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányságon a napokban befejezték, az ügyben keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldték.

1

2

3


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.