Pótolták az elveszett értéket

2016. 11. 30., sze - 13:37
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Állampolgári felajánlás kapcsán adományozott az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársa kerékpárt egy idős asszonynak, akitől a nyáron ellopták egyetlen közlekedési eszközét.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett kísérlet és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást három fiatalkorú helyi fiúval szemben.

A gyanúsítottak 2016. májusa és augusztusa között mintegy húsz különféle vagyon elleni bűncselekményt követtek el. Loptak, betörtek és rabolni is próbáltak Ózdon. A fiatalok többek között kézi szerszámokat, használati tárgyakat, műszaki cikkeket és kerékpárt is eltulajdonítottak.

A rendőrök azonosították, majd elfogták a bűncselekmények elkövetőit, akik közül egy 15 éves és egy 16 éves fiú 2016. szeptember 9-e óta előzetes letartóztatásban van.

A sértettek közül az eltelt időben többen visszakapták eltulajdonított tárgyaikat, egy 83 éves néninek azonban a rendőrség munkatársa, Stadler Mihály r. alezredes állampolgári felajánlás útján 2016. november 29-én pótolta elveszett kétkerekűjét.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.