Pollenszűrő alá rejtette a kábítószert - videóval

2015. 10. 06., k - 10:23
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást – fogva tartásuk mellett - N. József László 34 éves és P. Péter 35 éves budapesti lakosokkal szemben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a kiterjedt nemzetközi bűnözői kapcsolatokkal is rendelkező gyanúsítottak 2015. eleje óta kereskedtek Magyarországon nagyobb mennyiségben különféle kábítószerekkel.

 

A Készenléti Rendőrség munkatársai 2015. október 2-án N. József Lászlót budapesti lakása előtt fogták el. Gépjárművének pollenszűrőjébe rejtve egy kilogramm – az elsődleges szakértői vélemény szerint – marihuánát találtak a nyomozók, továbbá a garázsában álló másik autóból 100 gramm nagy tisztaságú kokain került elő. A férfi lakásában tartott házkutatás alkalmával kisebb csomagokban további kábítószer-gyanús anyagokat, kábítószer porciózásához és értékesítéséhez használt eszközöket, valamint több mint 7,5 millió forint készpénzt találtak, és foglaltak le a rendőrök.

 

A nyomozók még aznap elfogták azt a 35 éves férfit is, aki korábban értékesítette a kábítószert N. József Lászlónak.

P. Péter éppen biztonságos helyre akarta vinni a lakásában lévő kábítószert és készpénzt, amikor a Készenléti Rendőrség munkatársai felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a lakása közelében elfogta a férfit.

A gyanúsított gépkocsijának oldalában a műanyag betétjébe rejtve a nyomozók 100 gramm mennyiségű marihuánát, kábítószer-kereskedelem során használt eszközöket – mérlegeket, csomagoló anyagokat,  – valamint több mint 2,5 millió forint készpénzt foglaltak le.

A férfinél tartott házkutatás ideje alatt a nyomozók figyelmesek lettek a házhoz érkező férfire, akit intézkedés alá vontak. A 35 éves Sz. László elmondta, hogy huzamosabb ideje rendszeresen szerez be a gyanúsítottól kábítószert saját fogyasztásra, elfogásakor is előre egyeztetetett időpontra érkezett vásárolni. Ellene – szabadlábon hagyása mellett- kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a KR Nemzeti Nyomozó Iroda.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.