Pincefeltörések

2014. 02. 12., sze - 08:23
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a gyanúsított.

A Siófoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy siófoki lakos ellen.

 

A rendőrségre 2014. február 11-én 12 óra 30 perckor bejelentés érkezett, hogy Ságváron több pincét feltörtek, melyekből különböző értékeket tulajdonítottak el.  A körzeti megbízottak azonnal a helyszínre vonultak és megállapították, hogy négy pincébe törtek be, amelyből az egyikben tetten érték egy 53 éves férfit. V. Józsefet elfogták, a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!