Ötből ketten előzetesben

2015. 10. 13., k - 13:35
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőröknek mindössze hat órára volt szükségük, hogy elfogják mind az öt gyanúsítottat.

Csoportosan elkövetett rablás bűntett, magánlaksértés bűntett és két rendbeli súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya öt dorogi fiatal ellen, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. október 10-én 23 óra körüli időben bántalmaztak három dorogi férfit, akik közül az egyiket ki is rabolták. A 19, a 17, a 16 és a két 15 éves gyanúsítottak elismerték a bűncselekmény elkövetését. Hárman közülük szabadlábon védekezhetnek az ellenük folyó büntetőeljárás ideje alatt, kettőt viszont, a 19 éves B. K. A.-t és 16 éves társát a bíróság 2015. október 13-án előzetes letartóztatásba helyezett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.